Prezentáció

A prezentáció latin eredetű szó, jelentése:
a.)    előadás
b.)    bemutató, bemutatás
c.)    beszéd, előterjesztés

Ma már a munkahelyi megbeszéléstől a személyes, és on-line eladáson, értékesítésen át az üzleti tárgyalásig alapkövetelmény a hatásos előadásmód, amely meggyőző érveléssel, és különböző technikai eszközök használatával párosítva „prezentációként” hatékonnyá teszi az üzleti kommunikációt. Könnyen beláthatjuk, hogy nem csupán a termékbemutatóval, valamint a személyes eladással foglalkozó ügynököknek kell a hatásos prezentáció módszereit elsajátítani, hanem minden, az üzleti életben érdekelt, és tevékenykedő munkaadónak, és munkavállalónak.

A közéletben is fontos a hatékony kommunikáció, amelyet nagy mértékben befolyásol a határozott fellépés, valamint az egyéni retorikai képesség. Ezek mind-mind természetes, és egyben a legfontosabb eszközei a prezentációnak.

Az már a fentiekből is kitűnt, hogy a prezentáció egy sajátos kommunikációs szituáció, amelyben – ha jól végezzük a dolgunkat- minden tekintet és figyelem az előadó, vagyis a prezentáló személyre tapad. Ez talán eleinte zavarba ejtő, de egy rutinos előadó számára már természetes velejárója a prezentációnak.

Mindannyian részt vettünk már valamilyen előadáson, vagy oktatáson, ha máshol nem, hát az iskolában bizonyosan. Idézzük fel most ezeket az élményeket, egy rövid időre! Ha azt kellene megfogalmaznunk, hogy mitől tartottunk unalmasnak egy előadást, vagy egy bemutatót, sokkal könnyebben megfogalmaznánk, mint azt, mitől volt érdekes!

A jó előadók mindig vezetik a hallgatóság figyelmét, erre kell törekedni nekünk is!

Térképezzük fel, mi mindenen múlhat az, hogy egy előadást érdekesnek, vagy érdektelennek tartunk?

 

Hirdetés

Kozmetikai termékek -Holt tengeri
Spange - feszítőszálas spange
Műkörmös kereső - körmös oldalak
Műkörömépítő szakemberek
Műköröm step by step - leírások
Műköröm webáruház - világmárkák
Műköröm alapanyagok - 6 márka
Műköröm tanfolyam - OKJ képzések
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
Műszempilla - LuXLash
Műköröm minták - műköröm képek
Műkörmös tanfolyam - képzések
Műköröm - a Körmös Portál
Crystal Nails műköröm
Körömdíszítés - havi TOP20
Műköröm kellékek - műkörmös
UV lámpa- műkörmös
Elite Körömszalon - a minőség
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Műkörömépítés - szolgáltató ajánló
Műkörmös játékok - Nyerj!
Francia műköröm - köröm minták
Műkörmös asztal - Crystal Nails
Műköröm képek - műkörmösöktől
Műköröm csiszológép -CrystalNails
Műköröm készítés - körmös címek
Műkörmök - műkörmösök alkotásai
Műköröm díszítés -kombinált köröm
Műkörömépítő tanfolyam - neked
Köröm minták - francia köröm
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag

Körmös Honlapok

Kirinovits Éva
Bata Niki
Mándoki Tünde
Thuróczy Adrienn
Csizmadia Renáta
Goldberger Anita
Egyed Beáta
Petrovicsné Nóri
Siklodi Hajnalka
Pályi Andrea
Kovács Kitti
Sáriné Hamza Beáta
Bodnár Csabáné
Kiss Nóra
Szita-Dóri Bernadett
Kovács Regina
Műkörmösök további honlapjai
Műkörmös könyvtárak
Műkörmösök képei
Műkörmös termékcsoportok
Műkörmös alapanyagok
Copyright © 2009 Informax - Minden jog fenntartva