Képesség, és készségfejlesztés
Tartalomjegyzék
Képesség, és készségfejlesztés
2. oldal
3. oldal
4. oldal
Minden oldal

Közvetlen szereplés:

Minden apró részletnek nézzünk utána! Tudjuk meg, kinek hol, mikor, és mekkora időtartamban kell előadást, prezentációt tartanunk ?

Tervezzük meg az előadás témáját , fő mondanivalóját , vagy „Témamondatát”, amely körvonalazza, tömören leírja az előadásunk, prezentációnk tárgyát!

Bontsuk több részletre a témát! Legalább kettő, és legfeljebb 4 fő részletre bontsunk, „tematizáljunk”! Azért ne többre, mert kb. ennyit tudnak megjegyezni az emberek, ha a prezentáció bevezetőjében elmondjuk miről lesz szó!
Írjuk le mindezt vázlatban, az iskolában már megtanult, jól ismert hármas egység( bevezetés, tárgyalás, befejezés) alapján!

Olvassuk át, pontosítsunk, keressünk kreatív fogalmazásokat!
Gondoljuk át a felsoroltak közül milyen eszközökre és módszerekre lesz szükségünk!

A kezdés, belépés
Nagyon fontos! Ilyenkor alakul ki a hallgatóságban az első benyomás, ezért nagyon fontos az öltözék, a megjelenés, a biztos fellépés.

Gondoljunk arra, hogy ilyenkor az első egy perc avval telik el, hogy a hallgatóság bennünket figyel meg, ezt vegyük természetesnek, ne riasszon, vagy hozzon zavarba ez a dolog, fogadjuk el!  A legjobb, ha valamilyen személyes történettel indítunk, vagy az odaérkezés, vagy a téma kapcsán. Semmiképp se mondjuk el az első percben az előadás, vagy prezentáció legfontosabb gondolatait, hiszen , mint arról szó volt, ilyenkor még nem a témára, hanem az előadóra figyel a hallgatóság. Semmiképp se kezdjünk mentegetőzéssel, pl. a hangunk miatt. Egy kurta, de személyes történet viszont közelebb hozza a hallgatóságot, közben nekünk is módunk van megfigyelni őket, nemcsak nekik minket. Le tudjuk mérni reakcióikat. Tartózkodjunk azonban a viccmeséléstől, ezt még a legrutinosabb előadók is kihagyják, hiszen néha több kárt okozhatunk vele, mint amennyi hasznunk származhat belőle. ( Pl: megbántunk , felháborítunk valakit, akaratunkon kívül is)

Az első benyomás-hitelesség, kongruencia
Mi köze az első benyomásnak a hitelességhez? Az első benyomás alapvetően meghatározza a hallgatóság, vagy- írásbeli, esetleg on-line prezentáció során- az olvasók témához, előadóhoz való hozzáállását. Ezért a biztos fellépés, megnyerő külső, és hatásos kezdés, a hallgatóság első benyomásában hitelessé tesz minket. A hitelesség megtartása természetesen ugyanilyen fontos, tehát a továbbiakban viszont megfelelő kompetenciával kell szólnunk az adott témáról, legyen az termék, szolgáltatás, vagy csupán egy ötlet, amelyhez befektetőket keresünk!
Mozdulataink legyenek „kongruensek”, azaz mondanivalójukban azonosak a szóban elhangzottakkal. Pl. egy bizonytalan járás, billegő testmozgás nem árulkodik biztos fellépésről, bármit is mondunk közben!

Figyelje meg másokon, milyen mozdulatokat, szem, és kézmozgást végeznek handabandázás, és töltelékszövegek mondás közben! Nos láthatjuk, hogy ezt Ön is észrevette, képzelje el, ha sok ember elé van kiállítva, mennyire feltűnőek ezek a jelek, tehát mindenképpen tartózkodjon a töltelékszövegektől, és kitalált történetektől!

Primacy –effekt
Ha egy tendereztetés, vagy éppen konferencia kapcsán többeknek kell megszólalni, gondolja végig, az Ön ajánlata alapján elsőnek vagy utolsónak érdemes-e megszólalnia!
Mindig kérdéses, hogy több megszólaló, szereplő esetén a hallgatóság mire, vagy kire emlékszik a legjobban. Nos a legelső megszólalóra jól emlékszik (primacy effekt), viszont, ha több megszólaló után kell az elhangzottakkal kapcsolatos tartalmi döntést hoznia, tartalom tekintetében a legutolsóként elhangzottakra emlékszik leginkább. Tehát, érdemes feltérképezni, hogy a többiekhez képest milyen ajánlattal rendelkezünk. Ha mindenképpen kreatívabban, és tartalmasabban tudjuk előadni, célozzuk meg az utolsó megszólalás lehetőségét, de ebben az esetben számolnunk kell avval is, hogy esetleg kevesebb idő jut ránk, vagy már nyűgös a hallgatóság! Ha már rutinosan, és biztos fellépéssel tudunk kezdeni, használjuk ki a primacy effektet, vagyis legelőször szólaljunk meg, mert elsőként még van időnk, és módunk szép nyugodtan kifejteni mindent úgy, hogy mindenki ránk figyeljen!

A viselkedés, a stílus
Viselkedésünk, stílusunk, mindig legyen megnyerő! Hogy az milyen? Megfigyelhetjük másokon, akik nekünk szimpatikusak!
Pl: érdekfeszítő módon, képiesen beszélnek, mintha csak mesét mondanának, különös, rég nem hallott szavakat használnak, kedvesek, ismeretek sokrétűek, szívesen elmagyaráznak mindent, anélkül hogy tudálékosak lennének. Tiszteli a beszélgetőpartnereiket. Érthetően fogalmaznak, nem néznek le senkit.

„Egyszerű”, hát a feladat, kövessük ezeket a mintákat!
Legelőször is legyünk kedvesek! Egy mosoly nem kerül semmibe, mosolyogjunk minél többet, mindenkit mindennap ajándékozzunk meg a mosolyunkkal! Mosolyogjunk még telefonálás közben is, ez kedvesebbé varázsolja a hangunkat, no , és a saját közérzetünket is javítja. Ellenségeinket zavarba ejti. Mosolyogjunk hát mindig, amikor csak tehetjük! Hosszú távon ez az egyszerű módszer „automatikusan” is kedvesebbé teszi a stílusunkat!

Tiszteljünk mindenkit! A portást, a takarítónőt, a szüleinket, a volt tanárainkat, a gyerekeinket, a munkatársainkat, az üzleti partnereinket, és még az ellenségeinket is, hiszen ennyivel is többek, és különbek leszünk náluk.

Próbáljunk mindent a lehető legjobb tudásunk szerint megcsinálni! Próbáljunk meg minden feladatot élvezettel elvégezni, bármilyen egyszerű is legyen az! Legyen ez így minden tevékenységünkben, így előadásunkban, prezentációnkban is! Higgye el, a külső szemlélő számára sokkal élvezetesebb lesz Önt hallgatni, ha látszik, hogy élvezi, amit csinál! Mindez üzleti partnereiben bizalmat, és csodálatot ébreszt, még akkor is ha nem mondják ki.



A hajviselet, az öltözék
A hajviseletről, és az öltözékről, az ékszerekről már az önprezentáció során szót ejttetünk. Gondoljunk arra, hogy ezek min-mind tükrözik személyiségünket, stílusunkat, így tudatosan alakítsuk ki öltözékünkben is különböző stílusokat!

Üzleti tárgyalásra, prezentációra pl. ne menjünk sportos stílusú öltözetben, de ne is olyanban, amelyet bálok, vagy operaelőadásra vennénk fel ( pl. nagyestélyi, szmoking)
Gondoljunk arra, hogy elegánsnak kell lennünk, de öltözékünk nem terelheti el a hallgatóság figyelmét a témáról! Tehát a nőknek nem ajánlott a mini szoknya, a mélyen dekoltált, vagy testhez simuló elasztikus ruha, férfiak pedig mindenképpen kerüljék a baráti társaságban jópofának számító Garfieldes, Rózsaszín Párducos, vagy éppen Micimackós nyakkendőket, zoknikat.

A hajviselet legyen divatos, de az üzleti tárgyalás, vagy bemutatkozásnak megfelelően szolid. Nőknek pl. nem ajánlatos a több színűre festett haj, férfiaknak a különlegesre festett haj ( Pl. színes, szőkített)
A ruházat, és a hajviselet legyen összhangban. A ruhánk legyen legfőképpen előnyös, és stílusunkhoz illő, a divatnak megfelelően. A cipő mindenekelőtt legyen kényelmes, és elegáns, a divat irányzatnak megfelelően. A cipő, és táska színe legyen összhangban egymással, és öltözékünkkel, és lehetőség szerint valódi bőrből készüljön.
Az üzleti tárgyalásokhoz, prezentációkhoz választott ruhadarabok legyenek elegánsak, kényelmesek, divatosak, és nemes anyagból készüljenek, amelyek kevésbé gyűrődnek, és hosszabb utazást, ülést, vagy állást is kibírnak minőségi károsodás nélkül. Nőknél pl. kerülendő a szűk szoknya, amelyen meglátszanak  az ülés ráncai.
Nőknél mindig legyen tartalék harisnyanadrág, és tiszta blúz!

Ha a ruhában jól érezzük magunkat, az már egy fél siker! Ez magabiztosságot ad! Ezért a prezentációra, előadásra, vagy egyéb nyilvános megjelenésre szánt ruhákon sohasem spóroljunk, mert a silányabb ruhákkal felesleges sorompókat építünk be magunknak. Elvonja figyelmünket a gyűrött, nyúlott, vagy nem kielégítően kényelmes ruhadarab, vagy cipő! Próbáljunk meg 100 %-osan megfelelni a saját elvárásainknak! Ha nem vagyunk biztosak saját ízlésünkben , és ítélő képességünkben, hívjunk olyan ismerőst, vagy barátot a vásárláshoz, akinek megbízunk az ízlésében!

A fejtartás
Ügyeljünk a fejtartásra! Tükörben, videofelvételen nézzük meg, milyen a fejtartásunk! Nem „lógatjuk-e” az orrunkat, megfelelő magasságba emeljük-e tekintetünket! Ha nem, próbáljunk korrigálni!

A mozgás
A mozgás is sok mindent elárul a figyelmes szemlélő számára. Mennyire koordinált, mennyire stílusos.. Hiába vesz fel valaki pl. gyönyörű estélyi ruhát, ha közben úgy mozog, mint, aki két nehéz vödröt cipelne, vagy, hiába visel valaki márkás öltönyt, ha tartása olyan, mint, ha baj történt volna a nadrágban…

Figyeljünk tehát a mozgásra, az legyen határozott, közlekedjen egyenes derékkal, és háttal ,, enyhén behúzott hassal, és emelt fejtartással ! Gyakorolja!

Beszédtechnika
A legrutinosabb szónokoknak, és színészeknek is beszédtechnikára van szükségük előadás előtt! Ez olyan, mint a sportolóknál a bemelegítés. Szóbeli prezentáció, vagy előadás előtt be kell melegíteni a száj körüli izmokat, és arcizmokat, valamint a hangszálakat.

Beszédtechnika gyanánt nyilvános szereplés, előtt mondogassunk hangosan, és szántszándékkal túlhangsúlyozottan nyelvtörőket az autóban, vagy a mosdóban, esetleg öltözőben!

Nyelvtörők, pl:
║: Jó nyár jár rája, jó nyár jár  rája ….:║- sokszor gyorsan, hangosan
„Csetneki csikós itat a Tiszán/ Sárga cserép csengő cseng a csetneki csikós csikaja nyakán” –gyorsan, hangosan
„Ádám bátyám Pápán járván, száját tátván, lábát rántván, pávává vált”- hosszú „Á” hangokkal
„Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó”- pergetett „r” hangzókkal
„Roppant bottal koppantottam, fecském csacskát szökkent,
Papnadrágban kappant fogtam, macskám fecskén hökkent”.
Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.

Te tevél tevévé engem eleve. Teveled nem ér fel tétova teveagy veleje.

Egy icike-picikét pocakos icike-picike pocok egy icike-picikét pocakon

pöckölt egy másik icike-picikét pocakos icike-picike pockot, mire az icike-picikét pocakon pöckölt icike-picikét pocakos icike-picike pocok is egy icike-picikét pocakon pöckölte az öt icike -picikén pocakon pöckölő icike-picikét pocakos icike-picike pockot.

Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?

Piros csíkos cinkcsészében cukros csirkecomb.

Két pék két szép kék képet kér.
Meguntam Győrnek gyönyörű gyöngyvárában laktomat, mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábomat.

Fekete bikapata kopog a pepita patika kövezetén.

Két kupac csupasz, kopasz kukac meg még két kupac csupasz, kopasz kukac, az négy kupac csupasz kopasz kukac.

Nem minden fajta szarka farka tarka, csak a tarka farkú szarka farka tarka.

Az ipafai papnak fapipája van, ezért az ipafai papi pipa papi fapipa.

Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök között.
Weöres Sándor versek, pl:

Figyelem! A verseket ezúttal beszédtechnikára használjuk, ezért hangosan, minden mással, és hosszú magánhangzót túlhangsúlyozva mondjunk, szándékosan! Ne úgy, mint, ahogy szépen elszavalnánk!

A kutya-tár
Harap-utca három alatt
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér kutya jár,
törzs-vevőknek öt forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! kutya-tár! 
Kutyafülü Aladár!

Vásár ( részlet)
„A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!”

Tavaszköszöntő – (hangosan, mintha egy szobát kellene átkiabálnunk, mássalhangzók hangsúlyozásával)
Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
Zsákban Benedek hoz majd meleget
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik,
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb, aztán feketék,
Végül barnák, és a maradék:



Ritmusgyakorlatok:

Nem, nem nem ( népdal) –hangosan, erősen

Nem, nem, nem
Nem, nem, nem
Nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda,
bunkós bottal ki nem ver.
Bunkósbottal, fejszenyéllel,
Majd beszélünk a fejével,
nem, nem, nem
nem, nem, nem
nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda
bunkós bottal ki nem ver.
Weöres Sándor versek, Pl:

Kocsi és vonat

Megy a kocsi, fut a kocsi:
patkó-dobogás,
Megy a vonat, fut a vonat:
zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön, hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sínen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete az alagút,
a masina fut.

Haragosi

Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
Lerepül a Haragosi,
din don diridongó.
Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
lepotyog a retyerutya,
din don diridongó.

Csupa fehér

Reggel süt a pék, süt a pék
gezemice lángost.
Rakodó nagyanyó
beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég,
belepi a várost.
Taligán tol a pék
gezemice lángost.


Beszédstílus
Stílusunkat a mediatizált világban, a gyakran helytelenül, és stílustalanul  beszélő médiasztárok rossz irányba befolyásolják. Így akkor járunk jól, ha stílusunkat olvasással fejlesztjük.

Mit olvassunk?

A válasz egyszerű, stílusunk fejlesztése céljából leginkább : Benedek Elek meséket, és szépirodalmat, arany Jánost, Krúdy gyulát, Jókai Mórt, és Sütő András műveket olvassunk!
Figyeljük szóhasználatukat, és látni fogjuk a magyar nyelv gazdag tárházát!


Hangerő, hangszín, hangsúly

Próbáljuk meg a fentebb leírt verseket hangerő fokozással elmondani. Hangunkkal próbáljunk nagy szobákat át-érni, át-beszélni!

A hangszín, és hangsúlyozás hiányosságait hangos olvasással, hangfelvételek készítésével, és visszahallgatásával korrigálhatjuk:

A prezentáció során a figyelmet nem csak a hangerő fokozásával, hanem  tompításával is megragadható:

Hangerő-szabályozásra, fokozásra, és halkításra
Tóth Árpád : Láng című versét ajánlja könyvében az ifjan elhúnyt retorika tanár, Montágh Imre: A vers közepéig fokozzuk az erősséget, majd fokozatosan halkítsunk!

-Eldobtam egy gyufát s legott
hetyke lobogásba fogott,
-Lábhegyre állt a kis nyúlánk,
hegyes sipkájú sárga láng,
-Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett, mozgott, előre-körbe,
-Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt kigyúlt eget:
-De gőggel állnak fenn a fák
És mosolygott minden virág,
-Nem rezzent senki fel a vészre ,
A száraz fű sem vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt és földre ült,
Lobbant még egy –kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

Szemkontaktus

Az európai emberek számára- ellentétben pl. a japánokkal, a kommunikációban fontos a szemkontaktus, mert annak révén érkezik  a „visszacsatolás”, a közlő felé.

„A szem a lélek tükre”- szól a magyar közmondás. Igyekezzünk a kommunikáció során mindenkinek a szemébe nézni, is mi is várjuk el, hogy a hozzánk szólók így tegyenek. Az európai üzletemberek a tárgyalás, és prezentáció során is gyakran bólogatnak, míg a japán üzletemberek pl. szemlesütve ülnek az asztal túlsó végén, és az utolsó pillanatig sem árulják el véleményüket.

Témakijelölés, cím
Mindig igyekezzen kifejező címet adni az előadásunknak prezentációnknak!

Gondosan tervezzük meg a témakijelölő mondatot, amely még jól jöhet akár egy rövid televíziós, vagy rádiós riportban is, ha ilyenre sor kerülne. Próbáljuk megfogalmazni a témakijelölő mondatot, valamint a prezentáció lényegét egy-vagy két mondatba összesűríteni!

Tematizálás, csoportosítás

Jó módszer az emlékezeti hatás növelésére a tematizálás, vagy csoportosítás!

A prezentáció elején hasznos témakörökbe szervezni a mondandónkat, és ezeket ismertetni is a hallgatósággal!
Figyelem! 4-nél több témakört ne ismertessünk, mert kb. ennyit képesek megjegyezni hibátlanul az emberek!

Az összefoglalás jelentősége
Szintén jó módszer az emlékezeti hatás növelésére az összefoglalás, amelyet a prezentáció végén alkalmazhatunk, mintegy összefoglalva mondanivalónk lényegét, a leglényegesebb információkat!

 

 

Hirdetés

Körömdíszítés - műköröm képek
Műköröm tanfolyam - OKJ képzések
Műköröm step by step - leírások
Elite Körömszalon - a minőség
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
Műköröm képek - műkörmösöktől
Műköröm alapanyagok - 6 márka
Köröm minták - francia köröm
Műszempilla - LashBelong
Műkörmös asztal - Crystal Nails
Műköröm kellékek - műkörmös
Műköröm - a Körmös Portál
UV lámpa- műkörmös
Műköröm díszítés -kombinált köröm
Műkörmök - műkörmösök alkotásai
Műkörmös kereső - körmös oldalak
Kozmetikai termékek -Holt tengeri
Műkörömépítő tanfolyam
Crystal Nails - az elismert minőség
Műköröm csiszológép -CrystalNails
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Műköröm készítés - körmös címek
Műköröm webáruház - világmárkák
Műkörömépítő tanfolyam - neked
Spange - feszítőszálas spange
Műköröm minták - műköröm képek
Műkörömépítés - szolgáltató ajánló
Műkörmös tanfolyam - képzések
Francia műköröm - köröm minták
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag

Körmös Honlapok

Marcsiga
Kiss Orsolya
NOVÁKNÉ HARTMANN MÓNIKA
Villás Éva
Árva Reni
Juhász-Kecső Ildikó
Törőcsik Viktória
Wittich Réka
Seres Diána
Árvay-V. Yvett
Prezenszki Andrea
Budai Judit
Fridrich Fanni
Blahák Orsolya
Zoltay Anette
Csenke Ildikó
Műkörmösök további honlapjai
Műkörmös könyvtárak
Műkörmösök képei
Műkörmös termékcsoportok
Műkörmös alapanyagok
Copyright © 2009 Informax - Minden jog fenntartva